Tedi kalandjai

Amikor a csípőprotézises zinem egyik példányával megajándékoztam a szüleit, Jordán azonnal kézbe vette azt. Már a hazafele úton, a kocsiban átlapozta és a közös esti mese-olvasáshoz ezt kérte. Hónapokon keresztül, minden este. Nyár végére már – gondolom – könyv nélkül tudta a szövegét. Iskolakezdéskor erről számolt be, mint emlékezetes nyári olvasmányélményről.

Aztán tavasszal ő maga is műtőasztalra került, vakbélgyulladással. Akkortájt, amikor Tedi nevű mackója is „műtétre” szorult, leszakadt lába miatt. A kórházban, ilyen körülmények között született ez a rajz:

S ha már a kórházban ideje is, kedve is volt rajzolni, kapott egy vadonatúj rajzfüzetet. Amit egy hét alatt telerajzolt. Alkotásai között volt mindennapi és különleges esemény, valóság és fantasztikum, különálló rajz és több képben elmesélt történet. De mindegyiknek ugyanaz volt a főszereplője: Tedi.

A húsvéti locsoláskor meséltek erről a rajzfüzetről. Én pedig felajánlottam, hogy egy kiadványba szerkesztem a rajzait, ha elhozza nekem ezt a füzetet és elmondja, melyik rajz mit ábrázol.

Jordánnak felcsillant a szeme. Hamarosan el is hozta a rajzait és lediktálta a kísérő szöveget. Az egyébként szűkszavú gyereket még soha nem hallottam annyit beszélni, mint azon a délutánon.

A közös, sikerrel kecsegtető munkát meg kellett ünnepelni egy pizzázással. Természetesen Tedi-mackó formájú pizzával.

Utána pedig türelmesen ki kellett várni azt a hosszú hetet, míg elkészült az első példány. Amit – természetesen – azonnal el kellett olvasni. Újra és újra. Késő estig. Míg már mindenkinek ragadt le a szeme. Csak neki nem.

S mielőtt elkészült volna a többi példány, amit ajándékba lehet majd adni Mamának, Tatának, osztálytársaknak és barátoknak,…

…elsőként a mackók élvezhették a képeskönyv-nézegetést.

Elvégre ez a zine róluk (is) szól.